Kinizsi Nyomában

A „KINIZSI NYOMÁBAN” TÚRAMOZGALOM KIÍRÁSA

A túramozgalom célja: 
a szervezett természetjárás centenáriumi évében indított túrasorozat keretében megemlékezni egyesületünk névadójáról – Kinizsi Pálról – a személyéhez kapcsolódó, vagy nevét viselő hazai turistahelyek felkeresésével.

A túramozgalom szervezője és irányítója: 
a Kinizsi Természetbarát Egyesület.

A túramozgalom útvonalai és érintendő pontjai: 
az igazoló füzetben kerülnek meghatározásra. A túrasorozat két kötött útvonalas és három érintőpontos túrából áll. A túrák részletekben, bármely irányban teljesíthetők.

Résztvevői: 
A túramozgalom nyílt, abban hatéves kortól bárki bekapcsolódhat, aki a nevezési díjat befizette. A társegyesületek (MTSZ tagszervezetek) tagjai kedvezményben részesülnek. A nevezési díj a szervezési költségek mellet az igazoló füzet és a teljesítményjelvény árát is tartalmazza.

A túramozgalom teljesítése és igazolása: 
teljesít az a résztvevő, aki három éven belül az útvonalakat végigjárja, ezt a füzet megfelelő helyére beütött bélyegzéssel, kód beírásával, vagy kérdés megválaszolásával igazolja. A túra csak gyalogosan teljesíthető.

Díjazás: 
az előírt feltételek teljesítése után az igazolófüzetet a szervező Kinizsi TE 1068 Budapest, Városligeti fasor 44. címre kell megküldeni, ahol azt ellenőrzik, igazolják, a teljesítőkről nyilvántartást vezetnek. A teljesítményjelvények átadására a következő nyílt rendezvényünkön kerül sor.

A túramozgalom a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával valósult meg.

Kinizsi Természetbarát Egyesület